2009. szeptember 10., csütörtök

Megint sok dolog egyszerre

Elkezdem szépen sorban:

Megkeresztelték Millát! Hivatalosan is vannak már keresztszülei! A Bátyám és a barátnője Szilvi lett a választott. Milluskánk nagyon jól viselte a szertartást! Az elején még csendben szemlélte a történéseket, majd elkezdett kicsit beszélgetni amihez hozzájött egy kis morgás is, majd szépen szolidan, igazi kishölgyhöz illően beleböfögött egy nagyot a csendbe! Kicsit aggódtam, mert én pukira számítottam, ugyanis amikor bejelentkeztünk a keresztelőre, akkor a plébánián eleresztett egy galambot, míg mi a részleteket beszéltük az Atyával. Szerintem arra gondolt, hogy kell egy kicsit a változatosság! Na de a viccet félre téve: egy kis tünemény volt, annak ellenére, hogy pont az alvás idejében volt a keresztelő! Utána volt egy "kis" ebéd. Ezt azért tettem idézőjelbe, mert Milla keresztapukája olyan ebédet rittyentett össze hirtelen (reggelig dolgozott vele), hogy egy kisebb esküvőt is megtarthattunk volna! Hálás köszönet érte!

Képek:




Voltunk doktornéninél kedden. Beadta a második Rota elleni oltást! Hát mit mondjak, egy pillanatra megállt bennem az ütő! Ugyanis lánykánk szájából kifolyt az oltás (kiköpte), de szerencsére dokinéni készenlétben volt egy kanállal és szépen visszakanalazta a szájába a gyógyszert!Le is mérte és Milla 6740gramm és 66cm. Megcsinálta a fél éves kötelező ellenőrzést is. Elküldte Millát vérvételre, ugyanis a dokinéni szerint nagy a kutacsa és nem teljesen kerek a feje, inkább szögletes! Apa fejformája sem teljesen kerek és én úgy látom, hogy Milla fejecskéje is ugyan olyan, mint az Apáé. Mindenesetre elvittem ma vérvételre, szépen kényelmesen elindultunk 10 órakor. Kiderült, hogy 7-9-ig van csak vérvétel, úgyhogy holnap ismét próbálkozunk! Mi reggel kilenckor még egymást szeretgetjük az ágyban! Azt mondta a dokinéni, hogy lehetséges, hogy nem úgy hasznosítja Milla szervezete a D vitamint, ahogy azt kellene és lehetséges, hogy meg kell emelni majd az adagját vagy valami mással rá kell kicsit segíteni! Na majd meglátjuk!



Tegnap végre összejött a győri találkozó a fórumos barátnőkkel és Millus kis barátaival. Sajnos nem tudott mindenki eljönni, akkor mondjuk falat kellett volna bontanunk, mert így is kicsit "szűkös" volt a hely! 9 baba volt és 10-en voltunk felnőttek! Végre találkozhattunk Vagány Vinivel, aki szinte már legendának számított! Csuda jó fej kispasi! Nagyon huncut szemei vannak és amikor még a szemöldökét is huzogatja.... Na attól kész voltam! Itt volt Olivér, aki hihetetlenül erős baba, kapásból megmutatta Millának, hogy ő még fekvőtámaszt is tud nyomni és nagyon gyors tempóban képes beburkolni egy egész üveg bébikaját! Egyfolytában cserélgették a játékaikat Millával. Milla néha igazi harcias kiscsajként elvette Olivértől a játékait, aki egyszer-kétszer meglepődött ezen a műveleten! A végén már az összes habtapin lévő játék közös volt, mert mindegyiket végignyálazta minden baba. Marci a kis szövegláda mindenkit levett a lábáról, olyan szókinccsel rendelkezik. Még a babáknak is képes volt lekötni a figyelmét a szövegével, akik érdeklődve figyelték őt és szerintem tanultak is pár új szót! Egyszer megnyalogatta Milla fejét szeretetből, erre Milla válaszként belenyúlt a szemébe! Zétény nagyon nyugodtan tűrte a körülötte zajló eseményeket és sokat mosolygott. Judit az anyukája pelenkajátékkal szórakoztatta a köré gyűlt fiúcskákat. Dani nagyon elegánsan, galléros pólóban jelent meg, amitől szintén kész voltam. A haját is nagyon imádtam! Emma a másik kislány hihetetlenül nagy szemeket örökölt valakitől a családjukban és még hozzájött az is, hogy gyönyörű kék! Igazi csajhoz méltóan, akkorákat sikongatott néha, hogy majd eladta az egész házat. Bence szolidan vett rész a társasági életben, mert anyukája úgy gondolta, hogy a fáradsága miatt nem biztos, hogy részt tudna venni a játékban. Ennek ellenére Bence szokásához híven, nagyon jól elvolt, ő is egy hihetetlenül nyugodt baba! Beni mindenkit lenyűgözött a mászó tehetségével! Nagyon szépen tartja magát és próbálja mindig elérni a saját magának kitűzött célt! És az ő szemei és nagyon szép nagyok!
Tehát összesítve a tegnapi napot: szerintem nagyon jól sikerült, nagyon örültem mindenkinek, aki el tudott jönni, sokat beszélgettünk és sok szép ajándékot kaptunk, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!
Most csak egy képet mellékelek, mert a többi képnek, egy külön posztot szeretnék nyitni!



1 megjegyzés:

Laura írta...

Nagyon szép volt a keresztelőn Millus . Kis tündérlányka.
A találkozós képen mindenki nagyon helyes sajnálom hogy nem tudtam menni

 

Millus © 2008. Design By: SkinCorner