2011. március 17., csütörtök

Bölcsöde

Március 8.-án Milla megkezdte a bölcsit a nagybajcsi Napsugár bölcsödében. Azért nem írtam róla, mert nem nagyon volt időm, a szülinapos posztot pedig nem akartam más témával is teleírni! Elvileg 2 hét a beszoktatás. Én első nap 1 órát, második nap pedig két órát töltöttem vele. Nem volt gond , hamar beilleszkedett és nagyon jól érezte magát. Harmadik nap már otthagytam reggeltől fél 1-ig. Nem sírt amikor eljöttem, csak akkor amikor haza kellett jönni! :) Tegnap nem vittem, mert volt egy kis hőemelkedése, de ma már ment! A mai az első nap, hogy egész nap ott lesz. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog délután aludni. Itthon úgy alszik el , hogy ott fekszem mellette. A dadusok azt mondták, hogy odaülnek mellé, ha kell és segítenek neki elaludni. Háááát, kicsit aggódom! Bár a két dadus (Eszter néni és Lívi néni) nagyon kedvesek és biztos vagyok benne, hogy türelmesek lesznek vele, de azért Nekem ez még olyan furcsa érzés!
A jele szőlő lett. Örült neki, bár a jelentőségét még nem igazán érti! :)



Teljes felszereléssel irány a bejárat





Mióta szobatiszta, azóta próbál teljesen önálló lenni. Egyedül öltözik és vetkőzik. Nagyon ügyes!









Az első bölcsis remekmű. Nem, nem ő rajzolta! Ő csak színezte! De azt milyen profin, ugye?



2011. március 15., kedd

2. év

Hihetetlenül gyorsan telik az idő! Még csak most
született és már a második születésnapját ünnepeltük!
Idén is, mint tavaly, két napos volt az ünnep! Szombaton a barátokkal, vasárnap a családdal ünnepeltünk! A party-hoz elengedhetetlen volt a meghívó:




Hát igen! A meghívókon ki más lehetne, mint
a kedvenc mesehős: Barney.
Nagyon jól telt a szombati és a vasárnapi nap is! Rengeteg szép ajándékot kapott Milla. Mindennek nagyon örült, bár nem igazán tudta hová tenni, hogy miért kap ennyi ajándékot!

Most pedig jöjjenek a képek:



Szombat



A takarító eszköz. Kár, hogy nem szív, mert annyit tologatja Milla, hogy mindig szösz és por nélküli lenne a lakás!






Átvette Anyótól és Apótól is az ajándékokat. (A keresztszüleit hívja így. Még nem jöttem rá, hogy kitől hallotta ezeket a megszólításokat!)




Anyónak nagyon ügyes keze van! Ez a torta nagyon ütősre sikerült!





Millának is meg kellett vizsgálnia! Idén elmaradt a tortába turkálós rész! Igazi Miss Mici volt. Nem akarta összekenni magát! :)





Kapott egy igazán csajos táskát is!






Ugye, hogy csajos?





Zsaniéktól is átvette az ajándékot!





Hát persze, hogy Barney-s torta is volt! Ehhez viszont nem engedett hozzányúlni! Nem bánthattuk késsel Barney-t. Így csak vasárnap kóstoltuk meg!






Őrizte!






Nem! Nem vicsorgott arra, aki megközelítette, de ez egy nagyon jól elcsípett kép lett! :)







Vasárnap



Csodaszőnyeg





Csúszda a megunhatatlan, nagy kedvenc!





Család



2011. március 5., szombat

Szobatisztaság

Ez a bejegyzés rövid lesz, mert nincs mit túlmagyarázni ezen! Milla teljesen szobatiszta lett. Ez azt jelenti, hogy már éjszakára sem teszek rá pelust, mert nem pisil be reggelre! :) Nagyon gyorsan ment és roppant büszke vagyok rá!




2011. február 24., csütörtök

Összefoglaló

Rettenetesen szégyenlem magam! December 20 az utolsó bejegyzés és azóta semmi! Pedig annyi minden történt. Karácsony, Szilveszter, fogak, beszédfejlődés, szobatisztaság stb. Azt hiszem a lustaságomnak tudható be a lemaradás... Most megpróbálok mindent bepótolni! Lehet, hogy írom majd egy jó darabig ezt a posztot! Szépen sorban pótolni fogok mindent. Kezdem is a karácsonynál:




Nagyon készültünk rá, mert úgy gondoltam, hogy most már jobban felfogja Milla a dolgokat, mint tavaly. Ahogy az az utolsó videón is látszik/hallatszik, tisztában volt vele, hogy jön majd egy Jézuska nevezetű fazon, aki hoz magával egy csilli-villi fát, amit a tévében és a házak udvarán már látott. Karácsony napján azt sem tudtam, hogy hogyan oldjuk meg a Jézuska kérdést. Elég körülményesre sikeredett. Miután Milla felkelt a délutáni alvásból, még túl világos volt és túl korai volt ahhoz, hogy megjöjjön a Jézuska. Ezért kivittem sétálni, míg a Zsolti befaragta a fát és feltette az égőket. Utána csere! Ő ki sétálni, én be díszíteni. Szegény gyereket megfagyasztottuk kicsit! Na, aztán eljött a pillanat: minden a helyén, fa feldíszítve, ajándékok alatta, karácsonyi zene a lejátszóban, csillagszóró megnyújtva, villany lekapcsolva. Millát beküldtük a szobába. Mikor meglátta a fát, csak állt és nézett. Nagyon meglepődött. Nem ujjongott, nem sikongatott, csak állt és mosolygott. Nem fogta fel elsőre, hogy tényleg volt itt egy bácsi és tényleg hozott egy fát! Az ajándékokat észre sem vette. Kellett egy kis idő, mire feloldódott! Utána már mindennek látványosan örült. Az ajándékokat nem sorolnám fel, mert rengeteg mindent kapott. Csak egyet említenék meg: Barney karácsonya DVD. Ezt csak azért, mert már rongyosra nézte. Nekem már a könyökömön jön ki! Szerintem húsvétkor is ezt fogjuk nézni.




Középre igazítás


Szilveszter

A Szilveszter estét nem töltöttük együtt Millával. Mi Zalakaroson, Zsani barátnőméknél ünnepeltünk, Millánk pedig a szüleimnél volt. Mivel mégiscsak Szilveszter volt, mondtam anyunak, hogy nem kell a szokásos időpontban letteni Millát aludni. Nyugodtan maradjon fent, ameddig bírja. Ha jól emlékszem fél 11-kor dőlt ki, magától!

Fogak

A lemaradást, úgy gondolom, behozta Milla. Már csak négy rágófogat várunk és a "küldetés" teljesítve! Ezt kihasználva, ha mérges a kisasszony, akkor harap! Bármit és bárkit! Először el voltam keseredve, mert nem tudtam kezelni a helyzetet, de most olvastam, hogy ne aggódjak, sok gyerek vezeti le így a feszültséget és ez ebben a korban teljesen természetes. Bár elég fura amikor a falba akar harapni vagy beleharap az asztalba. Egyébként, ha csak rászólok valamiért (még a hangomat sem emelem meg), már akkor felhúzza magát!





Beszédfejlődés

Már mindent mond Milla. Van amit nagyon szépen ejt és van ami még nem nagyon megy. Néha többször vissza kell kérdeznem, hogy mit mondott, mert csak sokadikra értem meg! Mindent megjegyez! Mondanom sem kell, hogy a csúnya szavakat elsőre megjegyzi! A nevét nem akarja kimondani, de a picsa az már megy!
Amúgy, ha a nevét kérdezzük, akkor a válasz az, hogy Baba. Ki tudná mondani a nevét, de nem akarja!

Szobatisztaság

Most már kijelenthetem, hogy Milla nap közben teljesen szobatiszta! Egész nap bugyiban van és nagyon okosan jelzi, ha pisi vagy kaki lesz. Vagy bilizik, vagy wc-re ül. A délutáni alváshoz még nem merem bugyiba letenni, mert ő még az elalváshoz tejet iszik, de jövőhéten ezt is megpróbálom! Rövidebb útra már vittem pelus nélkül és nem történt baleset. Ma megpróbálom a hosszabb utat is!

Kedvencek


Mesék:
Még mindig Barney az első számú kedvenc. Jelen pillanatban is azt nézi és a tökéletes hatás kedvéért, fel kellett rá adnom a Barney-s pizsama alsót. Nagyon viccesen néz ki!
De szereti még a Kockás fülü nyulat és a Gyerekdalok és mondókákat is.

Ételek:
Igazából mindent megeszik, de pár dolgot kiemelnék, ami bármikor, bármilyen mennyiségben fogyasztható a számára. Ezek: torma, ketchup, mustár, majonéz, csemege uborka, nyers burgonya. Kissé érdekes ízlése van.

Elfoglaltságok:
Jelen pillanatban a kedvenc elfoglaltsága a rajzolás. Nagyon sokat rajzol. Amit még nagyon szeret, az a "dunnyizás". Hogy mi az? Egy takarót vagy plédet kell tenni a fejére és ő elemlámpázik alatta. Ő ezt dunnyi-nak hívja. :) Néha minket is invitál egy kis dunnyira.

Önállóság

Nagyon jól halad már ebben is. Asztalnál, egyedül eszik. Van saját asztala, székekkel. Ha szólok, hogy eszünk, akkor szépen lepakolja az asztalt, megterít magának és felveszi az előkéjét. Már öltözködni és cipőt húzni is próbál egyedül, de az még azért nem megy segítség nélkül! Nagyon okos, mindent megért és sokat segít a háztartásban is! :)



Rettenetes büszke vagyok rá, mert nagyon jó kislány. Minden olyan simán ment eddig nála ( a szobatisztaságtól féltem kicsit, de úgy tűnik felesleges volt). Boltba simán el tudok vele menni úgy, hogy soha nem követelőzik. Még a játék boltban sem. Remélem ez így is marad nála! Nem mondom, hogy nem szokott hisztizni, de vannak nála jóval durvább esetek is! Néha ugyan szívja a vérem, de nem panaszkodom! Ügyesen eljátszik egyedül és nem lóg egész nap rajtam! :) Ennyi jutott most így hirtelen az eszembe. Megpróbálok sűrűbben írni, mert szinte minden nap okoz meglepetéseket. Erőt veszek a lustaságomon.








2010. december 20., hétfő

Mit hoz a Jézuska?





video

2010. november 8., hétfő

Már kétszer.....

..... belepisilt Milla a bilibe. Nagyon büszke vagyok rá! Elkezdtem szoktatni a szobatisztaságra. Minden fürdés előtt ráül magától és próbálkozik. Még susog is közben, hogy elinduljon a pisiinger! :) Múlthét szerdán sikerült Neki először és ma volt a második alkalom! A védőnő azt mondta, hogy próbáljam meg reggel és délután is bilire tenni egy kicsit, hogy szokja a helyzetet! Kezdésnek ez is tökéletes!

(ez lett az egyik legrövidebb bejegyzésem, de ezt fontos volt leírnom)

2010. október 27., szerda

Első éjszaka a naaaagy ágyban

Mint azt írtam, megvettük Millának a rendes ágyat. Hétfőn száműztük a rácsos ágyat, ami iszonyat kicsi volt már! Kicsit féltem az első éjszakáktól, de hála Milla alkalmazkodó képességének, semmi probléma nem volt. Mellette feküdtem míg megitta a tejét, majd kimentem. Kétszer ugyan vissza kellett mennem, de ez a rácsos ágynál is előfordult. Hétfő este (első este) még körbe szivacsoztuk az ágyat, ha esetleg leesne, akkor puhára essen. De semmi gond nem volt. Amikor felkelt, akkor sem jött le az ágyról, csak üldögélt a végén, ahol le lehet jönni róla. És amit elfelejtettem: még egy játéknak sem örült ennyire, mint az ágynak! Azóta is, ha bemegyünk valamiért a szobájába és meglátja az ágyát, akkor sikongat! :) Úgyhogy ez nagyon jól sikerült!





2010. október 18., hétfő

Szörnyű.....

....hogy ennyire elhanyagoltam a blogot. :( Most megpróbálom behozni a lemaradást, bár nem lesz egyszerű. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Írom sorban azt, ami éppen az eszembe jut!


Fejlődés


Milla napról napra sokat fejlődik és egyre értelmesebb lesz! Nagyjából már mindent próbál utánunk mondani, kisebb-nagyobb sikerrel. Mondatokat még nem rak össze, de próbálja megértetni magát velünk. Nagyon értelmes. Mindent megért és megcsinálja azt amit kérek. Segít kipakolni a mosogató és mosógépből, hozza a ruháit, cipőjét, ha öltözködni kell, elrakja a játékait, ha megkérem rá (ezt csak addig csinálja, amíg kedve van hozzá) és még sorolhatnám.

Ha kakil azt még mindig jelzi, de a wc-re szoktatást nem erőltetem. Úgy gondolom, hogy nincs még rá felké
szülve.

Vannak már kedvenc játékai és meséi is! A játékok közül a kedvencei: babakocsi, a baba amivel alszik, a kis Hableány könyv és a macik. A kedvenc meséi a Jim-Jam meseadón: Barney (ez a fő-fő kedvenc), Oswald (ő egy kék polip), Rubbadubbers-ek (ők fürdőjátékok: cápa, bálna, csillag, robot, krokodil, repülő és egy BEKA) , Dorothy a dinoszaurusz (ez egy nagyon csajos mese) és imádja a mesék közti s
zünetben az angol nyelvű dalocskákat.

Állandóan az én cipőimben rohangál. Főként a papucsomat gyűri egész nap! :)

A beszélgetéséről rakok fel két videót, de sajnos, ha meglátja a kezemben a fényképezőt, nem lesz olyan nagyon közlékeny!




video






video




Fogak


Már van 10db ami teljesen kint van. Elöl-fent 4db, elöl-lent 4db, jobb lent egy rágó és jobb fent egy rágó. Most pedig egyszerre kettő jön bal oldalon lent és fent egy-egy rágó. Lassan ugyan, de behozza a lemaradást! :) Hála az égnek, nem viseli meg. Nincsenek álmatlan, sírós éjszakáink. Csak úgy veszem észre, hogy jön egy újabb foga, hogy nehezebben alszik el délután és este. Azaz nagyon nehezen! Egyfolytában kínlódik és dobálja magát.



Alvás


Az alvásokkal már nincs gond. Alszik egész éjjel és a délutáni alvások is hosszúak. Már elég kicsi az ágya, nagyon sokszor beveri a fejét és beszorul a rácsok közé, ezért úgy döntöttünk, hogy kap egy ágyat, ami sokáig jó lesz neki. (ha akkora lesz, mint az anyukája, akkor még 30 éves korában is tud rajta aludni) :D Tegnap rendeltük meg. Remélem már a héten megkapjuk. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd így az alvás előtti fázis. Remélhetőleg nem fog kimászkálni az ágyból és nem nehezíti meg az altatást! Kíváncsi vagyok nagyon!


Voltunk Zalakaroson Zsani barátnőméknél. Ezt most nem mesélem el, mert annak egy külön bejegyzést szánok. Igyekszem megírni holnap azt is!

Pár kép még így a végére, már úgyis nagyon régen láttátok Millát! :)



Reggel





Hajkorona






Anya papucsában






A kedvenc : Barney



2010. július 30., péntek

Megint elmaradás

Ismét nagyon régen írtam, pedig sokszor leültem a gép elé, de Milla mellett nem sok időm van! Enyhén hisztis lett a kisasszony! Szerintem most tesz próbára, hogy nálam mik a határok! Ha nem engedek meg Neki valamit, akkor elkezd visítani! Néha annyira üvölt, hogy elkezd öklendezni! Ilyenkor már odakészítek egy kis vizet, hogy lelocsoljam, ha nem hagyja abba. Erre még nem került sor, de néha nagyon a határon vagyok!
Annyi minden történt ismét, úgyhogy kezdem is az elején.

Pár fórumos barátnőm a gyerkőceikkel együtt meglátogatott minket. Nagyon jól sikerült a tali. Ettünk, ittunk, fürödtünk! A gyerekek pedig sokat játszottak. Az utolsó találkozásunk óta mindegyik babuci sokat nőtt. Milla nagyon jó helyzetben volt, mert csak fiúk voltak itt!
Képekben a tali:

Vagány motoros Olivér és Milla





Daninak nem számít, hogy nincs összecsukva a járássegítő





Nagyon finomat főztek együtt





Olivér és Dani labdázik





Marci is vagány





Fürdés





Tipikus csaj! Marci elvette a játékát, ő pedig hisztivel nyilvánítja ki a nemtetszését










Túl van Milla egy vírusos betegségen. Állítólag ebben a korban ez teljesen természetes, hogy 3 napig magas láza van a gyerkőcnek. Hát Millának nem 3, hanem 5 napig volt magas láza. Semmi más tünete nem volt, csak a láz. Nagyon megijedtem, mert féltem a lázgörcstől, de hála az égnek nem következett be a parám. 39.6 volt a legmagasabb láz, amit mértünk nála. Na akkor már ülőfürdő is volt! Nem nagyon díjazta, de legalább utána már nem volt láza.






Már 7 foga van és jön neki még kettő. Közte van egy rágófog is. Hála az égnek, nincsenek álmatlan éjszakáink emiatt. Remélem ez így is marad!

A szókincse is egyre több szóval bővül. A kedvencem a béka! Olyan cuki ahogy azt mondja: "bekka" vagy "bákka".

És a legnagyobb hír: belekakilt a bilibe! Előre szól mindig, ha pisilnie vagy kakilnia kell. Persze a pisi is kaka nála. A pisi egyből jön, ha szól, viszont a kakira várni kell egy kicsit. Kihasználtam a lehetőséget és amikor szólt, hamar levettem róla a bugyit és ráültettem a bilire. Sikerült is a művelet, de sajnos a végeredménytől megijedt. Sírni kezdett, mert nem tudta, hogy mi az ami kijött belőle! Amikor kiöntöttük a wc-be az már tetszett Neki! Lehet megpróbálom ráültetni a wc-re, hátha az természetesebb Neki, mint a bili, mert nem akarom, hogy féljen. És a wc-n nem is látja a végeredményt!






Voltunk párszor a Balatonon. Füreden, Alsóörsön és Akalin. Milla nagyon szeret fürödni! Még az sem zavarta, hogy nagyon hideg a víz! Füreden még eléggé hideg volt, de ennek ellenére alig tudtam kihozni a vízből!



Füred





Alsóörs






Akali







Jövőhét végén pedig Zalakarsora megyünk a Zsani barátnőmékhez. Már nagyon várjuk!





A végére egy videó, ami engem mindig megnevettet. Milla néha "megbolondul".


video
 

Millus © 2008. Design By: SkinCorner