2010. december 20., hétfő

Mit hoz a Jézuska?





2010. november 8., hétfő

Már kétszer.....

..... belepisilt Milla a bilibe. Nagyon büszke vagyok rá! Elkezdtem szoktatni a szobatisztaságra. Minden fürdés előtt ráül magától és próbálkozik. Még susog is közben, hogy elinduljon a pisiinger! :) Múlthét szerdán sikerült Neki először és ma volt a második alkalom! A védőnő azt mondta, hogy próbáljam meg reggel és délután is bilire tenni egy kicsit, hogy szokja a helyzetet! Kezdésnek ez is tökéletes!

(ez lett az egyik legrövidebb bejegyzésem, de ezt fontos volt leírnom)

2010. október 27., szerda

Első éjszaka a naaaagy ágyban

Mint azt írtam, megvettük Millának a rendes ágyat. Hétfőn száműztük a rácsos ágyat, ami iszonyat kicsi volt már! Kicsit féltem az első éjszakáktól, de hála Milla alkalmazkodó képességének, semmi probléma nem volt. Mellette feküdtem míg megitta a tejét, majd kimentem. Kétszer ugyan vissza kellett mennem, de ez a rácsos ágynál is előfordult. Hétfő este (első este) még körbe szivacsoztuk az ágyat, ha esetleg leesne, akkor puhára essen. De semmi gond nem volt. Amikor felkelt, akkor sem jött le az ágyról, csak üldögélt a végén, ahol le lehet jönni róla. És amit elfelejtettem: még egy játéknak sem örült ennyire, mint az ágynak! Azóta is, ha bemegyünk valamiért a szobájába és meglátja az ágyát, akkor sikongat! :) Úgyhogy ez nagyon jól sikerült!





2010. október 18., hétfő

Szörnyű.....

....hogy ennyire elhanyagoltam a blogot. :( Most megpróbálom behozni a lemaradást, bár nem lesz egyszerű. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Írom sorban azt, ami éppen az eszembe jut!


Fejlődés


Milla napról napra sokat fejlődik és egyre értelmesebb lesz! Nagyjából már mindent próbál utánunk mondani, kisebb-nagyobb sikerrel. Mondatokat még nem rak össze, de próbálja megértetni magát velünk. Nagyon értelmes. Mindent megért és megcsinálja azt amit kérek. Segít kipakolni a mosogató és mosógépből, hozza a ruháit, cipőjét, ha öltözködni kell, elrakja a játékait, ha megkérem rá (ezt csak addig csinálja, amíg kedve van hozzá) és még sorolhatnám.

Ha kakil azt még mindig jelzi, de a wc-re szoktatást nem erőltetem. Úgy gondolom, hogy nincs még rá felké
szülve.

Vannak már kedvenc játékai és meséi is! A játékok közül a kedvencei: babakocsi, a baba amivel alszik, a kis Hableány könyv és a macik. A kedvenc meséi a Jim-Jam meseadón: Barney (ez a fő-fő kedvenc), Oswald (ő egy kék polip), Rubbadubbers-ek (ők fürdőjátékok: cápa, bálna, csillag, robot, krokodil, repülő és egy BEKA) , Dorothy a dinoszaurusz (ez egy nagyon csajos mese) és imádja a mesék közti s
zünetben az angol nyelvű dalocskákat.

Állandóan az én cipőimben rohangál. Főként a papucsomat gyűri egész nap! :)

A beszélgetéséről rakok fel két videót, de sajnos, ha meglátja a kezemben a fényképezőt, nem lesz olyan nagyon közlékeny!
















Fogak


Már van 10db ami teljesen kint van. Elöl-fent 4db, elöl-lent 4db, jobb lent egy rágó és jobb fent egy rágó. Most pedig egyszerre kettő jön bal oldalon lent és fent egy-egy rágó. Lassan ugyan, de behozza a lemaradást! :) Hála az égnek, nem viseli meg. Nincsenek álmatlan, sírós éjszakáink. Csak úgy veszem észre, hogy jön egy újabb foga, hogy nehezebben alszik el délután és este. Azaz nagyon nehezen! Egyfolytában kínlódik és dobálja magát.



Alvás


Az alvásokkal már nincs gond. Alszik egész éjjel és a délutáni alvások is hosszúak. Már elég kicsi az ágya, nagyon sokszor beveri a fejét és beszorul a rácsok közé, ezért úgy döntöttünk, hogy kap egy ágyat, ami sokáig jó lesz neki. (ha akkora lesz, mint az anyukája, akkor még 30 éves korában is tud rajta aludni) :D Tegnap rendeltük meg. Remélem már a héten megkapjuk. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd így az alvás előtti fázis. Remélhetőleg nem fog kimászkálni az ágyból és nem nehezíti meg az altatást! Kíváncsi vagyok nagyon!


Voltunk Zalakaroson Zsani barátnőméknél. Ezt most nem mesélem el, mert annak egy külön bejegyzést szánok. Igyekszem megírni holnap azt is!

Pár kép még így a végére, már úgyis nagyon régen láttátok Millát! :)



Reggel





Hajkorona






Anya papucsában






A kedvenc : Barney



2010. július 30., péntek

Megint elmaradás

Ismét nagyon régen írtam, pedig sokszor leültem a gép elé, de Milla mellett nem sok időm van! Enyhén hisztis lett a kisasszony! Szerintem most tesz próbára, hogy nálam mik a határok! Ha nem engedek meg Neki valamit, akkor elkezd visítani! Néha annyira üvölt, hogy elkezd öklendezni! Ilyenkor már odakészítek egy kis vizet, hogy lelocsoljam, ha nem hagyja abba. Erre még nem került sor, de néha nagyon a határon vagyok!
Annyi minden történt ismét, úgyhogy kezdem is az elején.

Pár fórumos barátnőm a gyerkőceikkel együtt meglátogatott minket. Nagyon jól sikerült a tali. Ettünk, ittunk, fürödtünk! A gyerekek pedig sokat játszottak. Az utolsó találkozásunk óta mindegyik babuci sokat nőtt. Milla nagyon jó helyzetben volt, mert csak fiúk voltak itt!
Képekben a tali:

Vagány motoros Olivér és Milla





Daninak nem számít, hogy nincs összecsukva a járássegítő





Nagyon finomat főztek együtt





Olivér és Dani labdázik





Marci is vagány





Fürdés





Tipikus csaj! Marci elvette a játékát, ő pedig hisztivel nyilvánítja ki a nemtetszését










Túl van Milla egy vírusos betegségen. Állítólag ebben a korban ez teljesen természetes, hogy 3 napig magas láza van a gyerkőcnek. Hát Millának nem 3, hanem 5 napig volt magas láza. Semmi más tünete nem volt, csak a láz. Nagyon megijedtem, mert féltem a lázgörcstől, de hála az égnek nem következett be a parám. 39.6 volt a legmagasabb láz, amit mértünk nála. Na akkor már ülőfürdő is volt! Nem nagyon díjazta, de legalább utána már nem volt láza.






Már 7 foga van és jön neki még kettő. Közte van egy rágófog is. Hála az égnek, nincsenek álmatlan éjszakáink emiatt. Remélem ez így is marad!

A szókincse is egyre több szóval bővül. A kedvencem a béka! Olyan cuki ahogy azt mondja: "bekka" vagy "bákka".

És a legnagyobb hír: belekakilt a bilibe! Előre szól mindig, ha pisilnie vagy kakilnia kell. Persze a pisi is kaka nála. A pisi egyből jön, ha szól, viszont a kakira várni kell egy kicsit. Kihasználtam a lehetőséget és amikor szólt, hamar levettem róla a bugyit és ráültettem a bilire. Sikerült is a művelet, de sajnos a végeredménytől megijedt. Sírni kezdett, mert nem tudta, hogy mi az ami kijött belőle! Amikor kiöntöttük a wc-be az már tetszett Neki! Lehet megpróbálom ráültetni a wc-re, hátha az természetesebb Neki, mint a bili, mert nem akarom, hogy féljen. És a wc-n nem is látja a végeredményt!






Voltunk párszor a Balatonon. Füreden, Alsóörsön és Akalin. Milla nagyon szeret fürödni! Még az sem zavarta, hogy nagyon hideg a víz! Füreden még eléggé hideg volt, de ennek ellenére alig tudtam kihozni a vízből!



Füred





Alsóörs






Akali







Jövőhét végén pedig Zalakarsora megyünk a Zsani barátnőmékhez. Már nagyon várjuk!





A végére egy videó, ami engem mindig megnevettet. Milla néha "megbolondul".


2010. június 16., szerda

De régen volt....

Mármint az utolsó bejegyzés! Pedig mennyi minden történt azóta! Balesetem volt és minden más most háttérbe szorult.... Na de ez a blog nem rólam szól!
Millánk nagyon sokat fejlődött és változott az utóbbi időben. Nem is tudom, hogy hol kezdjem.

-Egyre több szót mond. Nagyon aranyos ahogy próbálkozik!
-Sokszor utánoz minket. Rettentő fogékony! Ha egyszer megmutatunk neki valamit, akkor azt rögtön megjegyzi.
-Tud szívószállal inni. Egyedül is!
-Mindennek és mindenkinek puszit osztogat. Elég viccesen néz ki, ahogy a radiátor tekerőgombjának lábujjhegyen puszit ad! :) Itt éppen az unokaöcsi combját puszilgatja.

-Imádja a ruhákat és a cipőket. Egyfolytában öltözködni akar. Csak bírjuk majd anyagilag a jövőben!
-Ha bekakil, akkor mondja és meg is mutatja, hogy hol található a "kaka". :) -Jön a 6. foga. Nagyon cuki ennyi foggal! :)
-Hihetetlenül erőszakos lett. Nem csak velünk szemben,
hanem a nála kissebb gyerekekkel szemben is. Azt mondják ez a dackorszak. Remélem nem tart sokáig. Ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné, akkor belénk vagy az éppen aktuális játszótársába mar. Vagy éppen ellöki! Jó lenne, ha nem tartana sokáig, mert néha elég ciki! Itt éppen Ármint terrorizálja. Remélem nem lesz olyan, mint a Született feleségek Gaby-jának Huanitá-ja!
(ne ijedjetek meg, az ablaküvegben én vagyok törött orral!) :-o





-Ha megkérjük, hogy mutassa meg milyen erős, akkor összeszorítja a fogait és ökölbeszorítja a kezét és elkezd feszíteni. Még bele is remeg! :)




Ezt muszáj volt megmutatni! :)

-Imádja a kovászos uborkát. Nem kis mennyiségben képes megenni belőle, csak úgy simán, magában!
-Gyönyörűséges hajzuhataggal rendelkezik már! És göndör! Hiába fésülöm meg, mindig olyan mintha kócos lenne!



-Megbarátkozott a medencével. Először el voltam keseredve, hogy ő nem fogja szeretni a nyári pancsolásokat, mert kicsit sem élvezte a vizet. Én voltam ilyen kiskoromban. De aztán sikerült megszerettetni vele! Főleg a sárga hyper-szuper, extra biztonságos úszógumijában szeret!


-Nagyon segítőkész!
Segít....

.....kivenni a forró tepsit a sütőből



Itt éppen a sütő felé tart a kesztyűimben...

.....előkészülni a bevásárláshoz




Küzd a bevásárlószatyorral....

.....Apának a medence felpumpálásában





És ha vége egy fárasztó napnak, akkor alszik egy hatalmasat.....

Hol van a bal lába?




Hol van Milla?


2010. május 13., csütörtök

Vírus

Múlthét kedden meglátogattak minket Zsani barátnőmék. Kisfia, Noel éppen a kalici vírusból gyógyult fel ( aztán kiderült, hogy még nem eléggé). Szerdán Gönyűn aludtam Millával. Semmi gond nem volt éjjel, egészen 4:15-ig. Egy szobában aludtunk és arra ébredtem, hogy Kamilla hány. Sugárban jött belőle minden! Kivettem az ágyból, nagyon sírt. Átöltöztettem, letörölgettem, majd be akartam tenni magam mellé az ágyba. Ismét elkezdett hányni! Megint öltözés, törölgetés, fekvés. Kb. 10 percet feküdtünk, próbált aludni, majd ismét hányás. Már alig volt ruha, amit ráadjak, mert mindent összehányt! Többek között engem és az egész szobát is! Aztán végül sikerült elaludnia. A cumihoz ragaszkodott, így megvártam míg mélyen alszik és kivettem a szájából. Én nem mertem elaludni, mert féltem, hogy megfullad. Aztán még egyszer próbált hányni, de már nem jött belőle semmi. Reggel hívtam a dokit, ő adott pár tanácsot, de mondta, hogy sajna erre gyógyszer nincs és arra kell csak figyelni, hogy ne száradjon ki! Reggel még adtam neki kakaót, persze feleslegesen. Azt is kihányta. A második adagnál a papát is sikerült telibehánynia! Szegénynek már annyira nem volt ruhája, hogy egy harisnyában és egy törölközőbe csavarva hoztam haza. Még volt egy hányásmentes body-ja.
Aztán jött a hasmenéses rész! Na az még komoly volt! Hányás már nem volt, de hasmenés annál inkább! Nyakig olyan volt szegényem! Amúgy a hangulata nem volt rossz, nem volt levert. Viszont rettenetes hisztis volt. Még most is az!
Szombaton anyuéknál aludt. Addigra már teljesen jól volt. A hasmenés csak ritkán jelentkezett vagy egyáltalán nem volt! Szigorú diétára fogtuk a kisasszonyt.
Nem volt vele gond hétvégén, anyuéknál még csak nem is hisztizett! Vasárnap délután amikor felkelt, mi már ott voltunk érte. Ismét hasmenéssel fogadott! Az egész család próbált segíteni a mosdatásnál.
Azthiszem nem kell írnom, hogy keddre kidőlt az egész család! Mindenki elkapta a vírust! :( És még nincs vége! Már a baráti társaságból is vannak páran, akiket elkapott! Remélem, hogy hamar túl lesz rajta mindenki!

Megvettük Millának a szandált. Szamos mellett döntöttem. Nem látszik annyira rajta, hogy ortopéd szandi. Nagyon aranyos és arany árban volt! Hihetetlen, hogy mennyi pénzt képesek elkérni egy gyerek cipőért!

Na, és hogy valami jót is írjak: Milla tud igazi puszit adni! Mindenkinek szívesen osztogatja! Van úgy, hogy rájön a szeretgetés és végigpuszil ott ahol ér! Olyan jó érzés!



Nagylány




Új szandiban


2010. május 3., hétfő

Elmaradt beszámolók

Egyszerűen nem lehet ellenállni ennek a jó időnek és minden szabadidőnket a szabadban töltjük! El is maradtam a blogírással, de most megpróbálom bepótolni a beszámolókat! Annyi mindent szeretnék leírni, hogy tuti kimarad majd valami!

Megtörtént az első külön töltött éjszakánk! Milla nagyon jól viselte, a fürdetésnél akadtak gondok (sírt), de ezt leszámítva, semmi probléma nem volt! Szombaton ismét Gönyűn tölt egy éjszakát a kisasszony!

Már négy foggal büszkélkedhet és ma Heni barátnőm észrevette, hogy jön az ötödik! Most nagyon belehúzott!

Voltunk játszótéren! Igaz, hogy csak négyen voltunk Ármin és anyukája ill. mi ketten Millával, de ettől függetlenül nagyon jó volt! A gyerekek élvezték, hogy mászhatnak/szaladgálhatnak a fűben. Hihetetlen koszosan hoztuk haza őket, de nem bántam.

Az éjszakáink nagyon jók! Milla már nem kel fel éjjel. Csak néha fordul elő, de rájöttem, hogy az valószínűleg a foga miatt van! Nem sír, csak úgy gondolja, hogy ő most nem álmos és inkább mellettünk mókázna kicsit az ágyban. Szerencsére már ez sem fordul elő olyan sűrűn!

Már ugyan azt az ételt eszi, amit mi is! És a tápszert is felváltotta a tej! Sokkal gazdaságosabb lett a lánykánk! :)

Nem elég, hogy már szinte fut, de megtanult egyedül felállni, ha elesik! Nagyon cuki! Megörökítem majd és felteszem ide.

Múlthét csütörtökön voltunk utoljára gyógytornán. Már majdnem rávettem magam arra, hogy vegyek neki egy normális cipőt (csak puhatalpú cipői voltak), de szerencsére nem tettem meg! Ugyanis észrevettem, hogy járás közben kifelé állnak a lábfejei. Kicsit olyan kacsás a járása. Mondta is a gyógytornász, hogy speciális cipő kell neki. Nézegettem a javasolt márkákat a neten. Hááááát! Látszik rajtuk, hogy ortopéd cipők, de azért találtam köztük helyeset is. A héten meg is vesszük!

Utánoz! Látta, hogy a táskámat mindig a kezemre akasztva hordom, erre ő megfogta a cumisüveg termoszt, aminek van egy fogókája és ráakasztotta a kezecskéjére. Úgy sétált a lakásban! :) Majdnem megzabáltam! Irtó cuki volt. Fel is vettem... volna, csak felvétel közben lemerült a fényképező és nem maradt bent az addig felvett jelenet! :(

Ma beirattam bölcsödébe. Jövő szeptembertől fel is veszik, bár még egy másik bölcsit is meg akarok nézni, ami kicsit közelebb van!

Annyi mindent akartam még, de egyszerűen kiment a fejemből! Ha eszembe jut, akkor mindenképpen kiegészítem a beszámolót!

Pár friss kép:

Cuki





Fogak





Miss Mici





2010. április 20., kedd

Sokminden egyszerre

Már régen írtam és azóta sokminden történt. Milla sokat járkál egyedül, így nagyon oda kell rá figyelni, ezért is nem volt időm írni! Imádom ahogy közlekedik! :)

Kijött a második foga! Sőt! Ma vettem észre, hogy jön a harmadik is! Nem akárhogy jött ám ez a kettő! Jobb oldalon lent jött az első, a második bal oldalon fent!!! Mókás nem? Nem elég, hogy ennyit kellett rá várni, de még ilyen viccesen is jönnek ezek a fogak! Most bal oldalon lent jön a harmadik. Minden este fogmosás van, amit kifejezetten élvez a kisasszony! Mikor közelítek felé a fogkefével, már tátja a száját! Szerintem a fogkrém ízlik neki!

Egyre több szót próbál utánam mondani, több-kevesebb sikerrel!

Szinte minden nap copfja van! Nem zavarja és hagyja is, hogy felkössem a haját. Azthittem nehezebb lesz, mivel eddig nem volt ilyen és ez egy elég szokatlan művelet a számára.

Imád öltözködni! Nem hiába, igazi "nő". Ez úgy zajlik, hogy minden útjába eső ruhát megpróbál magára tépni! Ez bármi lehet! A
múltkor a szárítóról éppen levett bugyimat próbálta a fejébe húzni! :)))

Most hétvégén lesz az első külön töltött napunk és lehet, hogy az éjszakánk is! :-o Nemtudom, hogy hogyan fogom viselni és Őt is hogy fogja érinteni, de egyszer el kell kezdeni. A szüleimnél lesz, amíg mi Apával kikapcsolódunk a motorostalálkozón. :)


Van a kisasszonynak homokozója! Nagyon vártam már, hogy a Zsolti összerakja és megmutathassuk Millának. Háááát! Azthiszem nekem nagyobb élmény egyenlőre! Ő csak ült egyhelyben, néha megvizsgálta a szitát, megkotorta a homokot és ennyi! Remélem nemsokára azért neki is nagyobb élmény lesz!

Így a végére pedig pár videó és kép a kis hercegnőről:



Fürdős, mókázós










Első homokozós






Milla babás, copf-os







Mászkálós



 

Millus © 2008. Design By: SkinCorner