2010. május 3., hétfő

Elmaradt beszámolók

Egyszerűen nem lehet ellenállni ennek a jó időnek és minden szabadidőnket a szabadban töltjük! El is maradtam a blogírással, de most megpróbálom bepótolni a beszámolókat! Annyi mindent szeretnék leírni, hogy tuti kimarad majd valami!

Megtörtént az első külön töltött éjszakánk! Milla nagyon jól viselte, a fürdetésnél akadtak gondok (sírt), de ezt leszámítva, semmi probléma nem volt! Szombaton ismét Gönyűn tölt egy éjszakát a kisasszony!

Már négy foggal büszkélkedhet és ma Heni barátnőm észrevette, hogy jön az ötödik! Most nagyon belehúzott!

Voltunk játszótéren! Igaz, hogy csak négyen voltunk Ármin és anyukája ill. mi ketten Millával, de ettől függetlenül nagyon jó volt! A gyerekek élvezték, hogy mászhatnak/szaladgálhatnak a fűben. Hihetetlen koszosan hoztuk haza őket, de nem bántam.

Az éjszakáink nagyon jók! Milla már nem kel fel éjjel. Csak néha fordul elő, de rájöttem, hogy az valószínűleg a foga miatt van! Nem sír, csak úgy gondolja, hogy ő most nem álmos és inkább mellettünk mókázna kicsit az ágyban. Szerencsére már ez sem fordul elő olyan sűrűn!

Már ugyan azt az ételt eszi, amit mi is! És a tápszert is felváltotta a tej! Sokkal gazdaságosabb lett a lánykánk! :)

Nem elég, hogy már szinte fut, de megtanult egyedül felállni, ha elesik! Nagyon cuki! Megörökítem majd és felteszem ide.

Múlthét csütörtökön voltunk utoljára gyógytornán. Már majdnem rávettem magam arra, hogy vegyek neki egy normális cipőt (csak puhatalpú cipői voltak), de szerencsére nem tettem meg! Ugyanis észrevettem, hogy járás közben kifelé állnak a lábfejei. Kicsit olyan kacsás a járása. Mondta is a gyógytornász, hogy speciális cipő kell neki. Nézegettem a javasolt márkákat a neten. Hááááát! Látszik rajtuk, hogy ortopéd cipők, de azért találtam köztük helyeset is. A héten meg is vesszük!

Utánoz! Látta, hogy a táskámat mindig a kezemre akasztva hordom, erre ő megfogta a cumisüveg termoszt, aminek van egy fogókája és ráakasztotta a kezecskéjére. Úgy sétált a lakásban! :) Majdnem megzabáltam! Irtó cuki volt. Fel is vettem... volna, csak felvétel közben lemerült a fényképező és nem maradt bent az addig felvett jelenet! :(

Ma beirattam bölcsödébe. Jövő szeptembertől fel is veszik, bár még egy másik bölcsit is meg akarok nézni, ami kicsit közelebb van!

Annyi mindent akartam még, de egyszerűen kiment a fejemből! Ha eszembe jut, akkor mindenképpen kiegészítem a beszámolót!

Pár friss kép:

Cuki





Fogak





Miss Mici





8 megjegyzés:

Dia írta...

Na igen, mi is rengeteget vagyunk kint és én is jól elfáradok, alig marad idő írni, olvasni :) Nagyon cukik a fogai, el is hiszem, hogy megszenvedett velük, amikor ennyi jön hirtelen egyszerre. Nekünk salus cipőt javasoltak, nekem tetszik ami volt (egy db-ból tudtam választani :/) Lányos anyuka panaszkodott, hogy csak piros van belőle. :( Nehéz ez, de inkább legyen jó a lábuknak, mint később egyéb fájdalmak itt-ott.

Betty írta...

A kézre aggatott termosztáska nagyon édes lehetett! :) Igaz nőci már most!

Hatalmasat nőtt a jány, legalábbis a képeken igazán nagylányos már! :)

Szilike írta...

Dia: Nekem is a Salus-t vagy a Szamos-t javasolták.

Betty: Miért nem tudom olvasni a blogodat??? Nem enged be!

mARTeee írta...

Jaj de édes a fogas Milla!!!! Az utánzása meg irt cuki lehetett.

Szilvi írta...

Milyen nagylányos már a kalapos képen és a fogacskái is nagyon cukik! :-)
A jövő szeptemberben bölcsit azt úgy érted hogy 2011 szeptember? És most kellett jelentkezni???

AndiLeila írta...

Édes a fogacskáival Milla:))
Milyen nagy lett már!

Andrea írta...

Nem is csodálom, hogy nem minden jut eszedbe, képtelenség összeszedni, ami 1-2 nap alatt történik egy ekkorka kislánynál. :-)
Írtó sokat változott, csodaszép picilány!
Kár, hogy nincs meg a termoszttáska hurcolás, édes lehetett, el tudom képzelni, milyen szívolvasztó érzés lehetett nézni, és azonkívül mennyire aranyos, az is könnyeket csalt a szemedbe gondolom, hogy utánozni szeretne Téged...:-)
Picit Ádám lábfeje is kifelé fordul azt hiszem, bár nem igazán tudom...Lehet, nekünk is meg kellene nézetni?

Akkor most, hogy Kamilla ilyen nagylány, Aki már elengedi a szüleit egy-egy éjszakára is, tudtok picit lazítani is. Irigy vagyok ám! :-)

sziszka írta...

Gyönyörü.....

 

Millus © 2008. Design By: SkinCorner