Első év

Tudom, hogy a napján illet volna beszámolót írnom, de drága lánykánknak két napos születésnapi bulija volt! Nem lehet elég korán kezdeni! :) Ami még elég vicces volt, hogy több sms-t kapott, mint amennyit én szoktam kapni születésnapomon.
Most én is nosztalgiáznék egy kicsit, mert még soha nem tettem és azthiszem most van itt a legjobb ideje ennek!

Tavaly péntek 13-án reggel, elindultunk NST-re. Ott nem volt gond, Milla sokat mocorgott. Viszont utána a szokásos vérnyomás mérésnél és vizelet vizsgálatnál elbuktam! A vérnyomásom az egekben volt és a vizeletemben is megjelent a fehérje. Arról nem is beszélve, hogy úgy néztem ki, mint egy vízzel teli lufi, ami éppen szétdurranni készül! :) 25kg-nál leálltam a mérlegeléssel.
A dokim hazaküldött a cuccaimért és kijelentette, hogy hamarosan pontot tesz ennek a terhességnek a végére, mert kezd eldurvulni a helyzet. Eredetileg 21-re voltam kiírva.
Nagyon örültem neki, hogy nemsokára a kezemben tarthatom a lánykánkat és alig vártam, hogy szüljek! Egy kis félelem sem volt bennem. Túl akartam lenni rajt, mert már nagyon kellemetlenül éreztem magam a bőrömben.
Bekerültem a szülőszobára. Negyed óránként mentem NST-re. Kb. 15 szülést végighallgattam! :) Ez sem vette el a kedvem, pedig némelyik elég durván hangzott.
Mivel semmi változás nem volt, a méhszájam még mindig zárt volt, a dokim a tágítóballon mellett döntött. Nem volt kellemes a felhelyezés, de az volt bennem, hogy ez segít és szülök végre.
Szombaton (14-én) reggel felgyorsultak az események. A dokim levette a ballont, ami szinte semmit nem tágított rajtam. Még mindig ragaszkodott a természetes szüléshez (én is), ezért oxytocint kaptam vénásan. A dokim azt mondta, hogy amíg az lefolyik, ő hazamegy aludni egyet, mert ügyeletes volt és semmit sem aludt.
Miközben csöpögött az infúzió szóltak, hogy hívjam fel apát és jöjjön be fél 9-re, mert kb. akkor szülök!
Közben észrevettem, hogy nem csöpög az infúzióm, azaz csak éppenhogy cseppent egy kicsit. Szóltam az éppen arrajáró nővérkének, hogy csináljon valamit, mert holnap reggel is itt fogok feküdni! Hát csinált.... Megnyitotta jobban az infúziót.
Ott feküdtem, nézegettem, sms-eket küldözgettem, hallgattam Milla szívhangját és közben arra gondoltam, hogy mindjárt bepisilek. Vártam, hogy arrajöjjön valaki és tudjak szólni, hogy mennem kell. De abban a pillanatban nagyon rosszul lettem. Elkezdett a szívem eszeveszetten dobogni. A nyakamnál éreztem a legjobban. Azthittem kiugrik a helyéről. Rosszul is lettem. Először arra gondoltam, hogy biztosan a tágítótól és ennek így kell lennie. De amikor már Milla szívhangját sem hallottam rendesen és a görbék az NST gépen nem fent mentek szabályosan, hanem lent voltak a görbék és elég durva ívet írtak le, akkor megijedtem. Elkezdtem kiabálni, hogy rosszul vagyok és a szívhangot sem hallom. Az infúzióm szabályosan folyt belém! Nem csöpögött, ömlött! Egyből körülöttem ugrált mindenki. A fene sem tudja mit nyomtak belém, de úgy elkezdtem remegni, hogy majdnem leestem az ágyról. Nem tudtam szabályozni! Megjelent egy nővérke, aki belémnyomta a katétert, én pedig arra gondoltam, hogy még nem is pisiltem, így hogy fogok elmenni!? :( Kicsit kész voltam! Hívták az orvosomat, hogy jöjjön vissza, mert azonnal meg kell császározni, veszélybe kerültünk. Gondolom éppen csak lerúgta a cipőjét otthon és jönnie kellett vissza. Már a gerincérzéstelenítőt is megkaptam amikor megjelent és csodálkozva állt előttem, hogy mi a fene történt. Csak a műtőben tudtam megkérdezni, hogy minden rendben van-e Millával. Nagyon rosszul voltam még ott is!
Megkezdték a műtétet. A hölgy, aki beadta az érzéstelenítőt, végig fogta a kezem és beszélgettünk. Ott már kicsit nyugodtabb voltam, mert tudtam, hogy jó kezekben vagyunk. Milla fejecskéje már bent volt kicsit a szülőcsatornában, nem igazán akart kijönni. Kissé megrángattak mire kijött! :) Rárakta egy pillanatra a dokim a mellemre (inkább alá) és mondta, hogy ez a nehéz, amit most ott érzek, az már Ő. Látni semmit nem láttam a "paraván" miatt. Ezután kivitték az Apához meg rendbetenni kicsit. Kint sírt fel először. Mikor meghallottam, megkérdeztem, hogy ez a Kamilla? Olyan volt a hangja, mint egy rossz szekrényajtó. :) Miután rendbetették, visszahozták kicsit, hogy megnézzem. Gyönyörű volt! Meg akartam simogatni, de a kezem le volt kötözve, így nem tudtam megérinteni. :( 10:36-kor született 2980gramm-al és 49cm-rel.
Mikor kitoltak, Apa ott állt talpig zöldben és annyit mondott, hogy "köszönöm".
Ezután megkezdődött a hosszú várakozás. Kamilla nagyon fázott és betették inkubátorba. Mikor már 2 órája vártunk rá és kb. 4-szer szóltam, hogy hozzák már oda, akkor szóltam a Zsoltinak, hogy mutassa meg a fényképezőn, mert már nem emlékszem, hogy milyen. Csak arra emlékeztem, hogy szép volt. 3 óra elteltével hozták oda. Ekkor megpróbáltuk cicire tenni! Elkezdett sírni, majd elaludt a mellemen! :) Nagyon vicces volt!
Estére nem volt mellettem Milla, hanem másnap reggel rakták mellém! Hihetetlen érzés volt, hogy anya lettem. Minden olyan ösztönös volt! Minden jött magától! Sok félelem volt bennem, féltem attól, hogy mi lesz ha majd ott lesz. Hogyan fogom meg, hogyan fürdetem, hogyan öltöztetem stb. De minden jött magától! Ott volt Ő és boldog voltam! Egy percre sem jutott eszembe egyik félelmem sem!
Most pedig eltelt egy év és egy tehetetlen kismanóból egy okos, értelmes "nagylány" lett!
Az egy éves beszámolót a tudományairól egy következő post-ban fogom leírni, mert készülök egy képösszeállítással is, csak az még nincs kész és egyébként sem akarnám a visszaemlékezéshez betenni!
Azért rakok be egy ilyen volt-ilyen lett képet! :)

Ilyen volt





Ilyen lett

(nem csalás, nem ámítás: az hajcsat a hajában :) )